Ha bejelentjük önként, hogy ezentúl már nem a kata adózási mód alapján szeretnénk működni, akkor a bejelentés hónapjának utolsó napjával szűnik meg a kata státusz. Másik eset, ha az adóhatóság valamilyen szankció foganatosítása miatt megszünteti a vállalkozásunkat. Továbbá az is előfordulhat, ha önként szüntetjük meg az egyéni vállalkozásunkat és nem csak adózási módot váltunk, ekkor a bejelentés napján szűnik meg.
NAV szankciók miatti megszűnés
- Akire számla-, vagy nyugtaadás, igazolatlan eredetű termék forgalmazása, illetve be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása miatt az adóhatóság mulasztási bírságot vet ki, a bírság jogerőre emelkedésének napjával
- Ha az adószámát felfüggesztik, a határozat jogerőre emelkedésének napján
- A kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvény szerinti adóalanyiság megszűnik az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válása hónapjának utolsó napjával, ha a kisadózó vállalkozás állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozása a naptári év utolsó napján meghaladja a 100 ezer forintot, azzal, hogy az állami adóhatóság visszavonja az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozatát, ha a kisadózó vállalkozás az adótartozását az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válásáig megfizeti és a tartozás megfizetését igazolja.
Akinek a kisadózó státusza bármilyen okból megszűnt, a megszűnés évében és az azt követő 1 évig nem választhatja újra ezt a fajta adózást. Az, hogy éppen van-e adótartozásod, így tudod megnézni.
Hozzászólások
0 hozzászólás
Hozzászólások írásához jelentkezzen be.